GELLÉRT 980 körül született velencei patrícius családból. Kolostori iskolában végezte tanulmányait; alaposan ismerte a Szentírást és az egyházatyákat. Bencés lett, és már fiatalon a közösség apátja. Szentföldi zarándokútra indult, amikor a dalmát partokon, Záránál (Zadar) hajótörést szenvedett. A pannonhalmi apát rábeszélésére Magyarországra indult, hogy egy ideig hirdesse az evangéliumot. Huzamosabb időt töltött István udvarában, a szent király bizalmi embere lett. Bakonybél rengetegében hét évig remetéskedett; csak István kérésére hagyta el szeretett magányát, és elfogadta a csanádi püspökséget. Ettől kezdve az evangélium hirdetésének élt. Az István halála után gazdátlanná vált országban pogány lázadások törtek ki. Gellért Vatha csapatainak lett áldozata 1046. szeptember 24-én. - A vértanú püspök testét 1083-ban László király emelte oltárra. Ünnepe: szeptember 24.

 

 

 

 

Szent Gellért püspök

980-1046

980 körül született, Szent György napján, akinek nevét is megkapta; apja Gregorius Gerhardus velencei patrícius. (Ebben az időben Velence nem volt még a lagúnák gyönyörű városa, hanem csak az egyszerűbb faházak szigetei.)

Szülei a Szt. Márk székesegyházzal szemben lévő sziget bencés kolostorába adják az ötéves fiút. Fogadalmat tettek ugyanis, ha halálos betegségéből kigyógyul, kolostorba adják. Itt nagyon megszeretik, igen fiatalon, 25 évesen lesz a monostor priorja. Tanul a bolognai egyetemen elsősorban jogot, de más téren is nagy műveltségre tesz szert. Egyetlen ránk maradt művében majdnem hatszázszor idézi a Szentírást. Nemcsak a keresztény, de korábbi ún. "pogány" római és görög irodalomban és tudományos művekben is jártas.

1012-ben a monostor apátjává választja. 1015-ben lemond, és két társával együtt (az egyik talán magyar volt) hajóra száll, hogy a Szentföldre menjen és a Szentírás magyarázatának szentelje életét. A viharos Adrián a horvát partoknál félig hajótörést szenvedve kikötnek. Itt találkozik Razinával, a pannonhalmi bencés apáttal, aki rábeszéli a "kis kitérőre". Jöjjenek előbb Magyarországra. Innét is el lehet gyalog (!) jutni a Szentföldre.

1015 május 3-án Pécsre érkeznek, majd az ottani székesegyházban Péter-Pál napján, Gellértnek kell mondani az ünnepi beszédet. Tolmács fordítja szavait. Az idegen pap, költő és író igen nagy feltűnést keltett, és nem győztek betelni szavaival.

Sürgősen elviszik Váradra, ott is szónokol.

Augusztus 15-én Szent István jelenlétében, ő mondja a királyi bazilika ünnepi Szűz Mária-nagymiséjén is a szentbeszédet, "A Napbaöltözött Asszony"-ról.

Itt kell maradnia! István már az első beszélgetésnél látja, micsoda kincs került őhozzá Gellérttel.

Életének krónikásai is megjegyzik, hogy valami sugárzott már a külsejéről is: valami megnevezhetetlen, valami varázslatos.

Eljön messzi földre, idegen nyelven beszél, tolmács fordít, és mégis, mint valami "tömegbűvölő" hat az emberekre. István király első találkozásuk alkalmával rábízza fiának, Imrének a nevelését.

István király első találkozásuk alkalmával rábízza fiának, Imrének a nevelését.

Nyolc évet töltöttek együtt Imrével, tanulásban és pihenésben. Itt vehette hasznát, hogy korábban Bolognában jogot tanult. Milyen nyelven beszélhettek egymással? A hercegnek, akit kezdetben papnak szántak, tudnia kellett annyit már latinul, hogy Gellért ezen a nyelven taníthatta. Sőt, bizonyos, hogy görögül is ő tanította meg, amikor eldőlt,  hogy a később trónra kiszemelt Imre bizánci herceglányt kap majd feleségnek.

Nemcsak tanított, ő maga is tanult: ismerkedett az országgal, legalábbis a Szent Márton-hegyének (Pannonhalma) országrészével. Püspöki föladataira készült. Közben valószínűleg háromszor is járt külföldi követségekben. Megfordult Szent Richárd verduni apátnál, akinek akkor 800 kötet könyve volt - a maga idejében európai hírű könyvtár. Föladatainak részeként az akkor a királyi udvarban tartózkodó (később szent) Günther tanácsára hét évet töltött a bakonybéli monostorban, imádság, írás és - különösen szentírási - tanulmányok miatt.

1030-ban Csanád győzelme után a király kezére került Ajtony volt maros-szögi területe, s ő azonnal elküldte Gellértet, már mint püspököt egyházmegyéje megszervezésére.

A bakonybéli monostor szerzeteseivel vonul oda, nyilván a szentpentelei Duna-réven kelve át az Alföldre, s annak akkor még sztyeppéin és mocsár őserdőin át Szeged felé, amely akkor - amint a neve mondja - valóban szigete lehetett a Tiszának. Bevonultak Ajtony kán volt fővárosába, a föld- és gerendabástyás Marosvárra. Vajon miért menekültek el innét Csanád ostroma után a görög szerzetesek? Lehet hogy a kolostoruk afféle kancelláriája volt Ajtonynak, ahonnét országa írásbeliségét intézte? A földszintes, nyilván gerendaépületek elhagyottak voltak, és rájuk vártak a félig üres városban. Ajtony palotaházában Csanád rendezkedett be ispánságával. Ők az elhagyott monostorba költöztek, s elkezdték szervezni az ország legvadabb, legmocsarasabb egyházmegyéjét, s végigjárták annak alighanem többségében avarokból álló lakosságát. Gellért a területet mindenekelőtt felosztotta hét főesperességre, számba vette a keresztény mellett a még pogány lakosságot is. Templomokat épített, plébániákat alapított.

Nagy gonddal tanította az embereket. Ő szoktatta rá népünket, hogy Szűz Máriát Boldogasszonynak, Nagyasszonyunknak nevezzük.

A marosvári nagy görög monostorban elegendő hely lehetett, ezért káptalanjának legképzettebb tagjaival, s önmagával a tudóssal, megnyitotta ott főiskoláját, amelynek hamarosan híre terjedt. 

Más püspökségekről is küldeni kezdték oda a tanulókat, és nemcsak a szomszéd Erdélyből, de cseh és lengyel földről is szállingózni kezdtek a hallgatók. A püspökség élete így gyorsan szárnyra kapott.

Közben meghal Szent István. Részt vettek a nagy király székesfehérvári temetésén.

Onnét a délkeleti határokról is hamarosan látták, hogyan gerjed az elégedetlenség az utód, Péter királyságával szemben. A velencei származású Péter egyáltalában nem volt az a király, akit Szent István "Intelmei" kívántak. Kicsiny udvari klikk éléről uralkodott és mint "szolgákkal bánt" a világi és egyházi nagyokkal is. Szertelen idegenpártolása és ledérsége miatt elűzték. Utóda Aba Sámuel lett. Abának uralmi bázisa úgyszólván csak a saját kis törzse volt. Erőszakkal és kegyetlenséggel akarta elnémítani az ellene megnyilatkozó elégedetlenséget. 1044 nagyböjtje alatt Marosváron ötven nemest agyonveretett. Szent Gellértet nagyon bántotta püspöki székhelyének bemocskolása. Ezért, amikor eljött a húsvét ünnepe, felment a szószékre, és így kiáltott rá a jelen lévő királyra: "A szent böjt tartása a bűnösök megtérésére és az igazak jutalmára adatott; te azonban, ó király, gyilkos kardoddal megfertőztetted és tőlem elraboltad az atya nevét, mert ma legkedvesebb gyermekeim nincsenek itt. Azért e napon semmi bocsánatot  nem érdemelsz. Minthogy pedig Krisztusért kész vagyok meghalni, íme, megmondom neked a jövendőt. Harmadszor kel fel ellened a bosszú karja és elveszi tőled az országot, melyet csalárdul szereztél." A latinul értő urak elhűlve hallgatták e kemény szavakat, és szemükkel intettek a tolmácsnak, hogy ne fordítsa a püspök szavait. Gellért azonban keményen rákiáltott a remegő emberre: "Féld az Istent, tiszteld a királyt! Szavaimat mondd meg!" A tolmács kénytelen volt  engedelmeskedni. A király nem merte bántani a püspököt.

Ezekben az utolsó években Gellért, mint aki visszatért ifjúkora irodalmi álmaihoz, hatalmas munkán kezdett dolgozni. Megírta a babiloni fogság alatt a hitük miatt tüzes kemencébe vetett három ifjú, Ananiás, Azariás és Mizael himnuszának misztikus magyarázatát, az Areopagitának nevezett Dénes misztikájának abban a fogalmi rendszerében, amely ekkor - a XI. században - utoljára egyesítette Kelet és Nyugat teológiai gondolkodását. A Szentírásnak ezt a 92 versét addig még senki sem magyarázta, vértanúsága miatt ő sem tudta befejezni. Kevés ideje volt az írásra, pedig még utazásai közben is dolgozott a két fakorongon előre csikorgó és ponyvával födött taligaszekerén.

Szentírás magyarázó és teológiai művein kívül más írásai is voltak még. A 946-os év politikai eseményektől oly viharzó nyarán  feltörtek belőle még az egyéb megjegyzések is, Péter egyházpolitikája, sőt világi uralma, és Aba Sámuel zsarnoksága ellen. Művét külföldön óriási érdeklődés fogadta, sokfelé olvasták, vagy legalábbis tudtak róla. Aztán évszázadokra elfeledték, és csak 1724-ben fedezték föl egy kéziratos példányát a freisingi káptalan könyvtárában, de kiadására nem került sor. Pray György is látta értékét 1776-ban, de szintén nem tudta kiadni. Végre Garampi bécsi apostoli nuncius - akinek tudósok hívták fel rá a figyelmét - buzdítására Batthyány Ignác, akkori erdélyi püspök adta ki Gyulafehérváron 1790-ben, igen nagy hozzáértéssel, bár a kézirat hibáival együtt. Feltűnő, hogy a mű Magyarországon azóta sem tudott megjelenni, ami többé-kevésbé botrány lenne másutt; egyetlen alapos és modern átvizsgálása az 1938-as háromkötetes Szent István emlékkönyvben jelent meg, még ma is érvényes szempontokkal. A magyar földön íródott első teológiai mű föltétlenül nagyobb figyelmet, új, modern kiadást érdemelne.

Vértanúsága

Endre és Levente hercegek hazajöttek lengyelországi száműzetésükből. Mindenki bennük látta a jogos trónörökösöket, siettek köszöntésükre. Több püspöktársával Gellért is elindult. Jellemző, hogy a hosszú utat bántatlanul tették meg - valószínűleg ismét Pentelénél kelve át a Dunán - előbb Székesfehérvárra menve, de a hercegeket ott még nem találva - egészen Diósdig. Itt társaival együtt megéjszakázott. Reggel a Szent Szabina templomban mondott miséje közben látomása volt arról, hogy vértanú lesz püspöktársaival együtt. Ezt könnyekbe kitörve mondta el nekik. Mégis nekivágtak az útnak. Közben a pogánylázadás egyik csapatának kóborlási körzetébe jutottak. Ezek fogták őket és felvitték szekereiket a Kelenhegyre, ahol Vata táborozott csapataival és a fölkelés vezérkarával. Mind tudták, hogy Gellért István királynak volt egyik főembere. Súlyos kövekkel megdobálták őket. Gellért megúszta, ezért egy kétkerekű kordéba ültetve a mélységbe taszították. Mivel még volt benne valami élet, az alant álló őr pogányok lándzsával átdöfték mellét, és fejét egy kiálló kősziklán összetörték. A mai Várhegytől délre, úgy körülbelül a Tabán helyén lévő városnak - amit szintén Pestnek neveztek - keresztény templomába vitték holttestét a hívők, és ott ravatalozták fel. A Vata-féle lázadás úgy tűnik föl, mint lázongó, elszigetelt csoport, amely nem is mer leszállni a hegyről. Nagy tisztelettel temették el őt s vértanútársait. Néhány év múlva földi maradványait a marosvári székesegyházba szállították. Tisztelete igen nagy volt, időnként lehanyatlott, időnként újraéledt; személyében az első magyarföldi nevelőt és az első magyarföldi főiskola alapítóját is tisztelték, de leginkább személyét, a maga korának legtudósabb, legképzettebb magyar főpásztorát. Vértanú püspöktársainak neve Bőd és Beneta. A szentek és vértanúk között tiszteljük őket is, és emléknapjukat Gellérttel együtt tartja a magyar egyház. A püspökök ekkor már, a század közepén, túlnyomóan magyarok voltak. Mindez 1046 szeptember 24-én történt.

Felravatalozásának körülményei maguk is arra vallanak, hogy az, ami velük kapcsolatban történt, egy pogány horda műve, és a hívők nem féltek már tőlük, hisz a halálra zúzódott Gellért holttestét - anélkül, hogy a legcsekélyebb félelmet tanúsították volna Vata csoportjával szemben - elvitték és fölravatalozták a mai tabáni Plébániatemplom helyén.

Szent Gellért mint Areopagita Szent Dénes misztikáján át a görög nyelvű Kelet és latin nyelvű Nyugat tudományának egységgé olvasztója, mint Szevillai Szent Izidor húsz könyvből álló "Enciklopédiájának" kívülről tudója, tehát a világi tudás és az akkori ismeretek legmagasabb fokán  való ismerője, mint pap és a maga idejében a magyar föld legkiválóbb tudósa, ma nagyobb tiszteletet - kultuszt - érdemelne... Mint olyan főpap, teológus és világi tudós, aki bár itáliai volt, lelkében és idetartozásában teljesen magyarrá vált, és aki előtt utolsó miséjében megmutatkozott vértanúhalála, amit kész szívvel fogadott el. Alakja hatalmas mintája és alakítója lehetne a legmodernebb egyházi és világi kultúra felé tájékozódó papságunknak, tanítóknak, tanároknak, és minden művelt, modern embernek.

Egyházmegyénk zarándoklatai

Egyházmegyénk a századok folyamán mindig nagy tisztelettel adózott első püspökünk vértanú emlékének.

1. zarándoklat: Magyarország millenáris ünnepségei után, a szentévben, 1900 szeptember 23-án ettől az ősi tisztelettől vezettetve Dessewffy Sándor csanádi püspök (1892-1907) vezetése mellett 328 személyből álló egyházmegyei zarándoklat indult Velencébe. Az itteni San Giorgo szigetén levő bencés kolostor apátja volt Szent Gellért. Szeptember 25-én Muranóban ünnepélyes körmenetben tisztelték egyházmegyei zarándokaink Szent Gellért ereklyéjét és hálaadó szentmisén vettek részt a velencei papság és hívek sokaságával együtt. A magyarok ünnepségén jelen volt Giuseppe Sarto velencei bíboros pátriárka, a későbbi X. Szent Pius pápa is. A csanádi püspök új, díszes ereklyetartót készíttetett a Muranóban őrzött ereklyéknek. Márvány emléktáblákat is állíttatott fel és egy nemzeti zászlót helyezett el. Az egyik emléktábla felirata:

"Midőn Magyarország a kereszténység fölvételének és királysága megalapításának kilencszázados évfordulóját ünnepelte, e szent helyre, hol a magyar nemzet nagy apostola Szent Gellért vértanú, első csanádi püspök nevelkedett és apáti tisztséget viselt, 1900. évi szeptember 25-én hálás kegyelettel elzarándokolt, itt ünnepélyes istentiszteletet tartott, s ezt a feliratot készíttette Cserneki és Tarkeői Dessewffy Sándor csanádi püspök, Szent Gellértnek 86-ik utóda, káptalanával, papságával és híveivel együtt."

2. zarándoklat: 1930-ban a csanádi egyházmegye fennállásának 900 éves jubileumi  esztendejében, Szeged város fogadalmának 50. évfordulóján, amikor már lázas munkával készülnek a fogadalmi templom felszentelésére, június 24-én országos jellegűvé nőtt népes csanádi egyházmegyei zarándoklatot vezet Velencébe dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök Szent Gellért tiszteletére.

A csanádi püspök kérésére Velence pátriárkája Lafontaine Péter kardinális a felszentelendő szegedi fogadalmi templom részére Szent Gellért ereklyét ajánlott fel.

3. zarándoklat: A következő zarándoklat Szent Gellért tiszteletére Velencébe 1996. március 26-29 között, Gyulay Endre püspök úr vezetésével. Gyomaendrődöt 10-en képviseltük.